Edzők
 |
|
Molnár
Tamás |
10 éves korában kezdett a MAFC
Kosársuliban játszani. Budapest és Országos Bajnokságban
volt I., II., III., IV., V. helyezett. Minitol
Ifjúsági korig tagja volt a korosztályos utánpótlás
válogatottaknak. Játszott a MAFC, Csepel, Budafok
NBI.-es felnott csapataiban. 1994-ben kezdett
a MAFC-ban edzősködni. Először előkészítős edzőként,
majd 1997 óta vezető edzőként.
Testnevelő tanárként dolgozott két évig. Többszörös
Diákolimpiai Budapest Bajnok (kosárlabda, labdarúgás,
atlétika), Országos kosárlabda Diákolimpián III.
helyezett.
2000-ben a XI. kerület "Elismerő Oklevelét"
kapta Diákolimpiákon nyújtott kemelkedő felkészítő
munkájáért.
Mindegyik csapatával bejutott az Ország legjobb
nyolc csapata közé. Háromszor játszott Országos
döntőt. Budapest bajnokságban többször volt I.,
II., III. helyezett. Többször nyert Nemzetközi
Tornákat, illetve ért el II., III. helyezéseket.
Az 1988-ban születettek Budapest válogatott edzője
volt.
2005-ben csapatával megnyerte az Országos Serdülő
Bajnokságot.
Az ELITE SE egyik alapítója, a szakosztály vezetője,
és egy új szemléletű lelkes edzői csapat vezetője.
 |
|
Molnár-Werner
Zsuzsanna |
10 évig kosárlabdázott versenyszerűen (Közgáz-Matáv, MTK, MAFC). 2002-ben végzett az ELTE Tanító és Óvónőképző Karán Testnevelés Műveltségi Területen. 2002-2006-ig a Nagy László Általános Iskola és Gimnáziumban tanított. 2006/2007-ben Budakeszin a Széchenyi Általános Iskolában dolgozott. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Testnevelési Karán végzett Kosárlabda Szakedzői Oklevelével 2002 óta foglalkozik gyermekekkel, mint kosárlabda edző.
 |
|
Laczka István |
2006. óta egyesületünk játékosa, többszörös utánpótlás Országos Bajnok és Korosztályos válogatott. 2007 óta edzősködik.
Egyéni Képzés
 |
|
Sárosi Bulcsú |
Eddig a Hidegkúti KK-ban, a MAFC-ban és a Vasasban edzősködött. Jelenleg a Vasas SC férfi kosárlabda szakosztályvezetője. Csapataival számos korosztályos országos bajnoki döntő résztvevője volt. Évekig az U16 majd az U18 országos válogatott másodedzője volt. Az ELITE Basket Törökbálint csapata játékosainak egyéni képzésével segíti a játékosok fejlődését.
Szaktanácsadó
 |
|
Keszler
Márton |
1986-ban kezdett edzősködni
a Mafc-ban. 1987 Gyermek Budapest Bajnokság II.,
1988 Serdülő Budapest Bajnokság I., 1989 Serdülő
Budapest Bajnokság I., Országos Bajnokság IV., 1991
Kadett Budapest Bajnokság I., Országos Bajnokság
V., 1992 Kadett Budapest Bajnokság I., Országos
Bajnokság I., 1993 Ifjúsági Országos Bajnokság IV.
Az 1975-76-ban
született Budapest válogatott edzője. Több Nemzetközi
Tornán szerepelt csapataival sikeresen.
Tanítványai
közül többen szerepeltek a korosztályos válogatottakban,
NB.I-es csapatokban, egy játékosa pedig a felnőtt
válogatottban. Vannak akik jelenleg is aktívan
játszanak az NB.I-es bajnokságokban.
Testnevelő tanári, szakedzői
végzetsége van. Jelenleg a Törökbálinti Bálint
Márton Általános Iskola, Szakközépiskola és Gimnázium
igazgató-helyettese.
Atlétikus képzés
Volt válogatott atléta, majd atlétikai menedzser. Pályafutása során számtalan világklasszis, olimpiai és világbajnok és érmes, döntős atléta menedzsere. Atlétikai szakedzőként a játékosok fizikális képzésében segédkezik. Az ELITE SE elnöke, az NB-I/B-s csapatot működtető ELITE Basket Kft. ügyvezető igazgatója.
|