Összefoglaló
Bajai Bácska FKE - ELITE Basket Törökbálint 59-68
Molnár Tamás - Vezetőedző: "Utolsó idei mérkőzésünket vívtuk Baján! Igazából a bajai csapat számára nem volt tétje a mérkőzésnek, viszont nekünk igen! Ha győzünk, és ellenfeleink meccsei úgy alakulnak, akkor még 9.-ek is lehetünk, vagyis a legjobb középmezőny csapat! Játékosaink ezt így is kezelték, és fegyelmezett, végre nem ideges, hanem pozitívan motivált játékot játszottunk! Végig kezünkben tartottuk a meccset, és győztünk! GRATULÁLOK!"
ELITE Basket Törökbálint - Kecskeméti Főiskola 90-69
Molnár Tamás - Vezetőedző: ""
ELITE Basket Törökbálint - Óbudai Kaszások 108-88
Molnár Tamás - Vezetőedző: "Csapatunk hiányosan állt fel, mivel a legutóbbi Cegléd meccsen megsérült néhány kulcsjátékosunk! Ez plusz erőt adott a többi játékosnak, hogy bizonyítson, és, ahogy megbeszéltük végig nagy tűzzel tudtunk játszani! Nagyon örülök, hogy idén oda-vissza meg tudtuk verni az óbudai csapatot, mivel ezek a meccsek mindig parázshangulatban szoktak eltelni! Végig vezetve, jó játékkal győzött csapatunk! Gratulálok!"
Ceglédi KE - ELITE Basket Törökbálint 92-80
Molnár Tamás - Vezetőedző: "A mérkőzést sajnos hétköznap kellett lejátszanunk ellenfelünk változtatásai miatt! Jól kezdtünk, kezünkben tartottuk a meccset az első félidőben, amikor jöttek olyan játékosok az ellenfélben akiknek nem a kosárszerzés volt a feladatuk, hanem a játék széttördelése. Ennek végeredménye, hogy Laczka Isti megsérült a félidő előtt, Baross Kristófot pedig az ügyeletes szemészetre kellett elvinni! Ez rányomta bélyegét a meccsre, amit még így is volt esélyünk megnyerni, csak sajnos a végére játékosaink kipontozódtak, elfáradtak!"
ELITE Basket Törökbálint - Bajai Bácska 103-70
Molnár Tamás - Vezetőedző: "A sok sérülttel felálló bajai csapat igazán nem tudott ma megszorítani minket. Felszabadultan, motiváltan játszottunk. Végig simán vezettünk, sőt volt olyan szakasza a meccsnek, amikor már majdnem 50 pont volt a különbség! Gratulálok!"
Kecskeméti Főiskola - ELITE Basket Törökbálint 90-66
Molnár Tamás - Vezetőedző: "A fiatal kecskemét nagyon harcosan, akaratosan játszott a meccsen. Mi ezt a játékot csak nyomokban tudtuk felvenni, és csak kevés játékosunk akarta igazán a győzelmet. Gyenge dobóteljesítményünk is hozzájárult a vereséghez! "
Óbudai Kaszások - ELITE Basket Törökbálint 86-89
Molnár Tamás - Vezetőedző: "Nagyon fordulatos meccsen sikerült győznünk! Nagyon akartunk végre Óbudán nyerni. Örülök, hogy ismét voltak olyan cseréink, akik a padról beállva jól teljesítettek! Gratulálok!"
ELITE Basket Törökbálint - Ceglédi KE 106-83
Molnár Tamás - Vezetőedző: "Jót tett a csapatnak, hogy régen volt meccs! Sokkal jobban akartuk a győzelmet, mint az utóbbi időben bármikor! Végig hajtottunk, vezettünk, mindig volt valaki, aki átlendítette a csapatot a holt ponton, és mindig úgy jöttek be a cserék a pályára, hogy sokat hozzátettek a meccshez! Gratulálok!"
Pápa - ELITE Basket Törökbálint 85-67
Molnár Tamás - Vezetőedző: "A mérkőzésre mégtöbb betegünk, problémánk lett, ami rányomta bélyegét a hullámzó motivációnkra! Hiányoztak azok akik szívvel-lélekkel játszanak, győzni akarnak mindig! Az első félidőben még tartottuk magunkat, de sajnos a második félidőben már az ellenfél játéka dominált! Nem találtunk be, nem volt tűz a védekezésünkben, sok embert kellett cserélgetni, hátha valaki betalál, de nem így lett! Se mezőnyben, se palánk alatt nem voltunk jobbak! Készülünk a rájátszásra, ott nyernünk kell!"
ELITE Basket Törökbálint - Fehévár 92-80
Molnár Tamás - Vezetőedző: "Gratulálok a csapatnak, hogy végig jó szellemben játszott, és végig kezében tartotta a meccset! Amire készültünk, azt végig megcsináltuk, nem beszélve arról, hogy mindenkit a győzelem vezérelt! Folytatás a jövő héten! Győzni akarunk újra!"
TF-Hegyvidék - ELITE Basket Törökbálint 84-70
Molnár Tamás - Vezetőedző: "Sajnos mezőnyeink között sok a beteg, sérült, de ettől függetlenül motiváltan vágtunk neki a meccsnek, és jól is kezdtünk! A gondunk ott alakult ki, amikor a hibáinkon nem túl léptünk, és hajtottunk tovább védekezésben-támadásban, hanem sokan dünnyögtek, letörtek, így sokat kellett cserélni, hogy legyen mindig mentálisan határozott ember a pályán. Sok gond ellenére jó mérkőzés volt, és reméljük tanulunk hibáinkból, és pontosabban készülünk, játszunk, és jobban akar mindenki győzni!"
ELITE Basket Törökbálint - Veszprém 73-83
Molnár Tamás - Vezetőedző: "Végig motiváltan, hajtósan játszottunk, végig szoros mérkőzésen! Sajnos a győzelmet nem tudtuk megszerezni, de folyamatosan fej-fej mellett haladtunk egy rutinos csapattal, akik jelenleg vezetik a nyugati csoportot! Jó mérkőzés volt, hibákat követtünk el, amiből tanulnunk kell, de ezek azok a meccsek, ahol ilyeneket gyakorolni lehet! Gratulálok!"
Bonyhád - ELITE Basket Törökbálint 128-84
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Sok sebből vérzik csapatunk, sok a sérült, beteg. Ettől függetlenül biztunk abban, hogy a csapat összetétele, szerkezete megzavarja az ellenfelet. Emellett én is bíztam abban, hogy akik most lehetőséghez jutnak a csapatból, azok ezzel élni is fognak. Sajnos egyik sem jött be. Kevesen voltak, akik mind a VÉDEKEZÉS-ben, mind a támadásban fel akarták venni a harcot! Jó mérkőzés volt, az ellenfél nagyon jól dobott, motiváltan játszott, és győzött! Nekünk nagyobb győzni akarással, küzdeni tudással kell játszanunk, plusz védekezni kell a csapat minden tagjának!"
ELITE Basket Törökbálint - Sopron 72-93
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Sokat számított ez a mérkőzés a további lehetőségeink szempontjából. Sajnos sokan a teher alatt megrogytak, és nem bírták el. Emellett mire kijött a csapatból az agresszív védekezés, és motivált támadás, addigra az eredményt már nem tudtuk befolyásolni! Kevés!"
ELITE Basket Törökbálint - Nagykanizsa 86-80
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Végig harcosan, maximális küzdeni tudással játszottunk, és kellő pillanatban cseréink beváltották a beléjük fektetett bizalmat! Gratulálok!"
A közelmúltban két idegenbeli bajnoki mérkőzést játszott felnőtt csapatunk. Előbb fájó vereséget szenvedtünk az Újbuda ellen, majd az egykori 36-szoros válogatott centerrel, Gémes Leventével megerősített Kozármisleny ellen egypontos győzelmet arattunk.
Újbuda TC - ELITE Basket Törökbálint 102-88 (23-24, 27-22, 20-21, 32-21)
Bár lehetne a vereséget a játékvezetők ténykedésére fogni (lenne rá indok), jobb, ha magunkban keressük a vereség okait. Nem jól sikerült mintegy másfél hónapos periódus után sürgősen vissza kell térnünk a rendes kerékvágásba.
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Tudtuk, hogy idegenben nehéz ellenfél lesz az Újbuda, de ilyen gyenge hozzáállású, motiválatlan játékra nem számítottunk! Nagyon kevés játékosban volt meg a győzni akarás, hajtás. Pontatlanok voltunk, melyet az ellenfél kihasznált, nagyon gyengén védekeztünk! Ezt tetézte a játékvezetés, amely hagyta magát mind a játékosok, mind az edző álltal befolyásolni! Ezektől függetlenül nem lehet így hozzáálni sem mérkőzéshez, sem edzéshez!!!"
Ceragem Kozármisleny - ELITE Basket Törökbálint 69-70 (12-18, 23-20, 20-21, 14-11)
Az egy héttel korábban az akkor harmadik helyen álló Pápát 17 ponttal megverő Kozármisleny ellen végig vezettünk a találkozón, de az utolsó másodpercekben is izgulnunk kellett a győzelemért. Gémes Leventét szervezett védekezéssel sikerült hatástalanítani, és ha támadásban pontosabbak vagyunk, simább lehetett volna a mérkőzés. De legalább nyertünk.
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Végre együtt volt a csapat, hajtott, küzdött, még akkor is, amikor nem ment a játék! Pontatlanságokon javítunk, ezt a küzdeni tudást tartsuk fennt! Gratulálok!"
A következő hetekben sok nehéz mérkőzés áll előttünk, legközelebb vasárnap 16:30-kor a Nagykanizsa ellen játszunk Törökbálinton.
Múlt októberben, hazai pályán jelentős különbséggel vertük a Győrt, így vendégként is a siker reményében léptünk pályára. Viszonylag szorosnak indult, de a végén sima volt.
Győrszol-SZESE Győr - ELITE Basket Törökbálint 77-109 (16-22, 22-24, 17-34, 22-29)
A Győri Egyetem impozáns sportcsarnokában a hazai „keménymag” dobpergése közben a hazai együttes a tőle megszokott módon a mérkőzés első felében volt igazán versenyben. Azonban csapatunk mind a négy negyedet megnyerte, és így a végén a vártnál némileg nagyobb különbséggel szerezte meg a győzelmet.
Már az első negyed után hat pont volt a különbség (16-22), de a második játékrész elején felzárkózott a Győr. A félidő vége megint a törökbálinti alakulatnak sikerült jobban, és a nagyszünet előtt nyolcpontos előnyt könyvelhettünk el (38-46).
A harmadik negyedben aztán eldőlt a mérkőzés, 25 ponttal elhúztunk. A vége már csak formalitás volt, de azért a záró etapot is megnyertük.
Örömteli, hogy ismét hat játékosunk dobott tíz vagy több pontot, és végre centereink is termelték a gólokat. Igaz, a győri magasemberek nem tanúsítottak túl nagy ellenállást.
A sikernek örülünk, de azt tudjuk, hogy egyre erősebb ellenfelek következnek a programban.
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Nagyon hullámzó volt a mérkőzés eleje. Sok pontatlan befejezés, kimaradt zicccer, kimaradt büntető nehezítette dolgunkat! A második félidőt sokkal nagyobb lendülettel kezdtük, a cserék nagyon pozitívnak bizonyultak, és ekkor sikerült elhúznunk! A vége sima győzelem! Gratulálok"
2011 első mérkőzésén a sereghajtó Sárvárt fogadtuk a Bálint Márton Iskola sportcsarnokában. Nem lehetett más a cél, mint a sima győzelem, és nem is kellett csalatkoznunk.
ELITE Basket Törökbálint – FKSZC-Sárvár 105-60 (33-17, 22-16, 29-13, 21-14)
Az első néhány percben mintha túl könnyedén vettük volna a mérkőzést, és négy percen keresztül fej-fej mellett haladtak a csapatok. Aztán feljavult a védekezésünk, és a negyed második öt percét 14-2-re nyertük. Így az első játékrész után már 33-17-re vezettünk.
Tizenöt percnyi játék után már 46-23 volt az állás, de utána megint kiengedtünk. Így is 22 pont előny volt a nagyszünetben (55-33).
A harmadik negyedben végképp eldőlt a mérkőzés, a záró etap előtt már 84-46 volt az állás.
A végén már sokszor túlvariálták játékosaink az akciókat, de ez ekkora különbségnél belefért
A sima győzelemmel persze csak annyi történt, hogy a második kanyar legkönnyebbnek ígérkező mérkőzését biztosan hoztuk. Mostantól kezdve viszont már minden meccsre nagyon oda kell figyelni.
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,A szünet utáni első mérkőzésünk volt, melyet simán megnyertük, de tudjuk, hogy jobban össze kell rázodnunk, és pontosabban játszanunk! Gratulálok!"
Remek siker a Pápa ellen (2010.12.20)
Az utóbbi időszakban hullámvasút-szerű produkciót nyújtó csapatunk vasárnap a tíz forduló után negyedik helyen álló Pápa együttesét fogadta Törökbálinton. Szoros mérkőzésre számítottunk, és a végeredmény ellenére nagy csatát láthattunk.
ELITE Basket Törökbálint – Pápai Motax Autó KC 82-56 (14-8, 20-21, 24-19, 24-8)
Csakúgy, mint a múlt héten, ezúttal is gólszegényen indult a mérkőzés, de ezúttal hamarabb megtört a jég. Szerencsére inkább a mieink jóvoltából. Öt perc elteltével 8-4-re vezettünk.
Az első negyedben továbbra is kevés kosár született, de a lényeg, hogy a játékrész zárásakor az előny nálunk volt (14-8).
A rutinos pápai játékosok bedobtak minden trükköt, és a második negyed közepére kiegyenlítették az állást. Ekkor viszont ismét a törökbálintiak mutattak be szép megoldásokat, és a félidőben ötpontos hazai vezetést könyvelhettünk el (34-29)
A nagyszünetben a közönség a törökbálinti No Comment táncegyüttes előadását élvezhette, és jutalmazta nagy tapssal.
A második félidő elején úgy tűnt, mintha csapatunknak nem szóltak volna, hogy folytatódik a mérkőzés; egy 7-0-s rohammal a vendégek pillanatok alatt átvették a vezetést. Szerencsére ez nagyobb összpontosításra ösztökélte játékosainkat, és a negyed második részében helyenként parádés teljesítményt nyújtva percek alatt 10 pontos előnyt szorgoskodtak össze (58-48).
A záró szakasz első felében folytatódott a parázs küzdelem. Bár mindent megpróbáltak a vendégek, nem sikerült közelebb kerülniük; öt perccel a vége előtt 11 ponttal vezettünk, és ezt hamarosan 18 pontra növeltük. Az utolsó percekben meglehetősen széteső ellenféllel szemben az ekkor már felszabadultan játszó sportolóink helyenként már látványos megoldásokat is bemutathattak, és a végén jelentős különbséggel megnyerték e fontos mérkőzést.
A statisztikai jól mutatja, hogy ezúttal végre ismét csapatként játszottunk; a nem gólparádés meccsen is hat játékosunk elérte a tíz pontot, és a többi mutatóból is látszik, hogy mindenki igyekezett hozzátenni a sikerhez.
Ezzel az alapszakasz első köre lezárult. Együttesünk eddig hat győzelmet és öt vereséget könyvelhet el, és ezzel pillanatnyilag a hetedik helyen áll a Nyugati-csoportban. A korábbi éveknél sokkal kiegyenlítettebb bajnokságban egy-egy győzelem különbség is nagyban befolyásolhatja a helyezést, úgyhogy a második kanyarra, ha lehet, még jobban fel kell készülnünk.
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Ismételten nehezen találtunk be az elején, és emellett a meccsen játékunk hullámzó volt! Viszont végig tudtunk vezetni, mindig volt, aki a kellő pillanatban betalált, és az utolsó negyedben pedig sikerült ritmust váltanunk, és elhúzni ellenfelünktől, és végül egy sima győzelmet csinálnunk! Végre hatan is 10 pont felett dobtak! Gratulálok!"
Több mint egy hónap után újra hazai pályán játszott bajnoki mérkőzést csapatunk, és természetesen győzelmet vártunk a TF-Hegyvidék ellen. Csalódnunk kellett…
ELITE Basket Törökbálint – TF-Hegyvidék 63-69 (10-19, 23-15, 19-22, 11-13)
Úgy kezdődött a mérkőzés, mintha bedeszkázták volna a gyűrűket; közel négy perc telt el pont nélkül. Hegedűs Attila büntetői törték meg a gólcsendet.
Utána viszont mintha rosszat álmodtunk volna, fokozatosan elhúzott a vendégcsapat, és az első negyedet jelentős hátránnyal zártuk (10-19).
A második játékrészben is hibát-hibára halmoztunk, mégis egy pontra megközelítettük az ellenfelet (42-43), és a félidőben azt hihettük, hogy fordulás után jobb játékot láthatunk.
A szünetben a törökbálinti No Comment hip-hop táncegyüttes remek előadással szórakoztatta a közönséget.
A folytatásban tovább zajlódott csapatunk vergődése. Bár megvoltak a lehetőségeink, sorra hagytuk ki a ziccereket, ráadásul míg ellenfelünknek többnyire befelé, addig nekünk inkább kifelé pattant a labda. Persze az szinte törvényszerű, hogy amikor nem megy a játék, akkor a szerencse is ritkán szegődik segítségül.
Az utolsó negyedet négy pontos hátránnyal kezdtük (52-56). Megint megvoltak az esélyek, megint elhibáztuk őket. A vége nem is lehetett más, mint vereség.
Vasárnap a negyedik helyen álló Pápa KC ellen kell kiköszörülni a csorbát.
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Katasztrófális támadó játékkal nem lehet győzni! Talán ideje lenne a meccsre mentálisan felkészülni, és bátran, motiváltan játszani! Ezt nem engedhetjük meg magunknak! Botrányos játék!"
Az NB-I/A csoportjába kerülésért összerakott Fehérvár KC ellen nem mi voltunk a találkozó esélyesei, de egyáltalán nem feltett kézzel lépett pályára csapatunk a szokatlan időpontban, vasárnap délelőtt 11 órakor Székesfehérváron. A bravúr ezúttal nem sikerült, de jobb összpontosítással még szorosabb is lehetett volna a mérkőzés. „Furcsaságok” is történtek.
MKB Euroleasing Fehérvár KC - ELITE Basket Törökbálint 102-87 (30-28,22-18,26-16,24-25)
ELITE-elszántsággal léptek pályára játékosaink, és kitűnően kezdtük a mérkőzést. Néhány perc alatt kilenc pontos előnyre tettünk szert. Ekkor rendezték soraikat a rutinos hazaiak, és az első negyed végén két ponttal már náluk volt a vezetés (30-28).
A második negyedben is remekül tartotta magát a törökbálinti társulat. Egy pillanatra sem játszottunk alárendelt szerepet, sőt a félidei hat pontos hátrány (52-46) ellenére még a győzelem sem tűnt elérhetetlennek. Kollár Balu az első félidőben sziporkázott, hat triplával is megterhelte a fehérváriak gyűrűjét.
A fordulás után fokozatosan elhúztak a hazaiak, akik remekül használták ki a faultok különbségét (a harmadik negyed közepén 23-9 volt a személyi hibák aránya) valamint a nem kellő koncentrációból adódó hibáinkat (kihagyott ziccerek, eladott labdák, védekezési pontatlanságok). A záró játékrész előtt 16 ponttal a fehérvári csapat vezetett (78-62).
A negyedik negyedben egyszer-kétszer még felcsillant a halvány reménysugár, de 10 pontnál közelebb már nem engedtek minket. Bár az utolsó negyedet megnyertük, végül mi voltunk a gratuláló fél.
Utólag úgy tűnik, hogy több volt ebben a mérkőzésben. A győzelmet nagyon nehéz lett volna megszerezni, mert lehet, hogy egy szorosabb állás esetén még több játékosunk pontozódott volna ki, de meg kell tanulnunk a momentumokat jobban megbecsülni, kihasználni. Egy viszonylag fiatal csapatnak ahhoz is idő kell, hogy megtanulja kezelni a szabálytalanságok különböző megítéléséből származó szituációkat, és ne hagyja, hogy ez befolyással legyen a saját játékára. No ezen is dolgozunk tovább… Két fontos mérkőzés következik!
A fehérvári mérkőzés furcsaságairól: az ellenfél kilenc játékossal állt ki az előírt tíz helyett. Egyikük (egy 22 év alatti játékos) nem tudjuk, hogy pontosan mikor került be a jegyzőkönyvbe, mert percekkel a meccs kezdete előtt még csak tízen voltak beírva (közülük ketten nem voltak ott), és a szóban forgó játékos játékengedély száma az első félidő végeztével még nem szerepelt a jegyzőkönyvben. A játékvezetők mindezt nem engedték edzőnknek fölvezetni a jegyzőkönyvre.
Felvetődik a kérdés, hogy a szabályok értelmében nem kellene-e nekünk 20-0-val jegyezni a mérkőzést?
Az elkeserítő volt, ahogyan a hivatalos statisztikát írták egy A-csoportba törekvő csapat hazai mérkőzésén. Valaki elkezdte írni, aztán a mérkőzésen játszó játékosok egyike folytatta, majd ketten odaültek a nézőtérről, és ők írták tovább…! Ennek megfelelően tekintsen mindenki a statisztikára. Még a pontok sem stimmelnek, gólpasszt alig írtak be (nálunk főleg), de az egyéb mutatókban is összevisszaságok sorozata van bejegyezve. Így minek?
Nagyon fontos mérkőzést játszottunk vasárnap Nagykanizsán az előző bajnokság ötödik helyezettje ellen. Nagy öröm, hogy játékosaink – elsősorban önmaguknak – bebizonyították, hogy nem felejtettek el hirtelen kosárlabdázni, és valódi csapatot alkotva sikert arattak.
Kanizsa KK - ELITE Basket Törökbálint 75-81 (18-18, 19-21, 7-20, 31-22)
Elszánt arcok, hangos csatakiáltás, egymást bíztató játékosok… reményteljes képet láthattunk a mérkőzés kezdetekor. Lendületesen kezdtünk, és a hazaiak is felvették a kesztyűt. Fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az első negyed után döntetlenre állt a mérkőzés (18-18).
A második negyed is ki-ki meccset hozott, de azért két pontos előnyt sikerült kicsikarni a félidőre (37-39).
Fordulás után még nagyobb sebességre kapcsolt a törökbálinti csapat, és a Kanizsa nem találta az ellenszert. Fokozatosan elhúztunk, és az utolsó játékrész előtt már 15 pont volt az előny (44-59).
A záró negyed első perce után simább végjátékban reménykedtünk, ugyanis ekkor 18 ponttal vezettünk. Sajnos centereink, Baross Kristóf és Lázár Krisztián, pillanatok alatt kipontozódott, és rögtön utánuk az igen hasznosan játszó Czakó Tamás is ugyanerre a sorsra jutott. Hegedűs Attilának négy, Bihari Máténak és Nedelcu Gergőnek 3-3 faultja volt. Két perccel a vége előtt három pontra csökkent az előny, de játékosainknak helyén volt a szíve. Amikor Laczka István egy valószínűtlen pozícióból is a gyűrűbe juttatta a labdát, már látszott, hogy megvan a győzelem.
A legeredményesebb játékosnak ezúttal Szenteleki László bizonyult, 19 ponttal; Hegedűs Attila 16 pontja mellett leszedett 9 lepattanót, és kiosztott 5 blokkot; Bihari Máté 16 pontot, 8 lepattanót és 10 kiharcolt faultot jegyzett.
Nagyon jó volt nézni, hogy a mérkőzés során csapatunk újra az igazi arcát mutatta. Az éppen pályán lévők küzdöttek, harcoltak, a kispadon ülők (sokszor inkább mellette állók) pedig űzték, hajtották társaikat. Nem is maradt el a siker.
Ilyen az ELITE Basket igazi arca!
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Nagyon motiváltan, győzni akarva játszottunk, még a hibáink ellenére is vitt előre minket a szívünk, és ez nagyon fontos volt a meccsen végig, kiemelten a végjátékban, ahol ezzel az előnnyel élni tudtunk! Gratulálok a csapatnak, mert újra csapatként játszott, és minden tagja együtt élt a meccsel! Fontos győzelem volt! Gratulálok!"
A pénteki veszprémi sokkból szombatra sem sikerült talpra állni. Nem várt vereséget szenvedtünk a Hepp Kupában, így nem jutottunk a legjobb nyolc közé.
ELITE Basket Törökbálint – Nagykállói KE 82-87 (28-26, 16-23, 22-19, 16-19)
Már az elején látszott, hogy nyögvenyelős meccs lesz, de azért egy kiizzadós győzelemben bíztunk. Az első negyed után két ponttal vezettünk, de a félidőben már a nyírségieknél volt az előny (44-49).
A második félidő elején növelték előnyüket a vendégek, de a harmadik negyed hajrájában felzárkóztunk (66-69).
Sajnos a záró játékrészben folytatódott a görcsölés. Még így is volt esély a győzelemre, de 82-83-as állásnál 10 másodperccel a vége előtt egy kis faultos ziccert nem sikerült bedobni, és a gól jó plusz dobás szituáció helyett jött a két büntető – mindkettő kimaradt. Az utolsó szalmaszálba sem sikerült megkapaszkodni. Utána már faultok, büntetők, vereség.
No persze ezt a meccset nem az utolsó másodpercekben kellett volna megnyerni.
A veszprémi mérkőzés után azt írtuk: „Most kell megmutatni, hogy CSAPAT vagyunk!!!
Most ez hatványozottan igaz, EGYÜTT kell kimászni a gödörből, amibe hirtelen beleestünk.
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Nem sikerült feltámadnunk a pénteki meccs után! Nagyon kevés pillanat volt, amikor azt játszottuk ami a mi játékunk!"
A győzelem reményében utaztunk Veszprémbe. Nagyon kikaptunk…
Veszprémi Egyetem - ELITE Basket Törökbálint 101-64 (21-19, 20-18, 35-17, 25-10)
Jól kezdtünk, vezettünk. A hazai csapat síppal felszerelt sárgamezes segítői ezt nem nézhették tétlenül, akcióba léptek… Az első félidőben a bírói nyomás ellenére tartottuk magunkat, és mínusz néggyel fordultunk (41-37).
A második félidőben gusztustalanná vált a játékvezetői részrehajlás, és pillanatok alatt elhúzott a Veszprém. Sajnos ekkor összezuhant csapatunk, teljesen szétestünk. Kollár Balun kívül ekkor már senkiben nem volt meg a kellő tartás a szorosabb eredmény eléréséhez. Bihari Máté is küzdött, de fault problémái miatt a kritikus időszakban keveset tudott pályán lenni. A többiek leeresztettek mint a lufik…
Az egyértelműen erősen részrehajló játékvezetést nagyon nehéz elviselni, de úgy tűnik ezt is meg kell tanulni.
Most kell megmutatni, hogy CSAPAT vagyunk!!!
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Jól kezdtünk, és vezettünk is de ezt sajnos a 7 fővel és 2 síppal felálló ellenfél nem hagyta! Ilyen élményem még 16 év alatt nem volt, hogy ennyire egyoldalúan lehet egy meccset fújni, és még ezt meg is tudják magyarázni, sőt különböző ítéletekkel még súlytani is csapatunkat! De a legjobban azt sajnálom, hogy a csapat nem felszívta magát, hanem leeresztett, és egyre kisebb ellenállást tanusított, sőt a végén még roszz döntéseket is hozott, illetve a megszokott csapathangulat is lelankadt! Ez kevés!"
Ha valaki ránéz a végeredményre, könnyen hibás következtetésre juthat: ’sima volt’. De aki ott volt, láthatta: a mérkőzés utolsó perceitől eltekintve végig partiban voltunk a bajnokság egyik legnagyobb esélyesével, az eddig veretlenül vezető Bonyháddal szemben. Most még ők voltak a jobbak.
ELITE Basket Törökbálint – B-Beton Bonyhádi KSE 88-103 (29-19, 19-34, 22-21, 18-29)
Álomszerűen indult a mérkőzés: öt perc után 14-6-ra, míg az első negyed végeztével 29-19-re vezetett csapatunk!
Nem kezdtük rosszul a második negyedet, sem, de néhány perc után porszem került a gépezetbe. Pillanatok alatt elfogyott az előny, és már a negyed közepén átvették a vezetést a vendégek (41-42), ami a félidőre ötpontosra nőtt (48-53).
A második félidőben már-már úgy tűnt, hogy ellépnek a bonyhádiak, de aztán újra nekilendültek a mieink, és fokozatosan megközelítették az ellenfelet.
A záró játékrészt négypontos hátránnyal kezdtük- fantasztikusan. Egyszer még a vezetést is sikerült megszerezni, de ezzel sajnos el is lőttük a puskaport. Az utolsó néhány percben sok volt a helytelen dobásválasztás és a rossz megoldás, és ezt a remek játékerőt képviselő Bonyhád kegyetlenül kihasználta; az utolsó öt percet 18-9-re nyerték.
A vereség ellenére nem csalódott, aki vasárnap esti szórakozásnak e mérkőzést választotta. Az utolsó öt perc kivételével nagyszerű kosárlabdát láthatott a szépszámú, lelkes közönség. Sajnos a szenzációs kezdést nem sikerült győzelemre váltani, a mérkőzés további részében kiütköztek a még meglévő hiányosságaink. A küzdéssel ezúttal sem volt gond, és azt örömmel állapíthatjuk meg, hogy közelítünk a legjobbakhoz. Ám ahhoz, hogy magunk is a legjobbak közé tartozzunk, folytatni kell a megkezdett munkát!
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Nagyon határozottan, jól kezdtünk! Sajnos a félidő végére az előnyünk elfogyott, de a második félidőben ismét jól kezdtünk, de a végjáték nem a miénk volt! Nagyon jól védekeztünk, a támadásban még sok embernek fel kell nőnie a feladathoz, nagyobb önbizalom kell! Gratulálok!"
Reméltük, hogy nem szakad meg a veretlenségi sorozatunk, de sajnos nem így lett. Bár utólag is úgy érezzük, hogy volt esélyünk a győzelemre, de a tény az, hogy a meccs végén a hazaiak örülhettek.
SMAFC-NYME - ELITE Basket Törökbálint 94-85 (19-21, 25-15, 19-18, 31-31)
Oda-vissza estek a kosarak a mérkőzés első perceiben, majd sikerült 21-14-re is elhúznunk. Sajnos a negyed végére felzárkóztak a hazaiak, de így is nálunk volt az előny az első negyed után (19-21).
A második játékrész nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, ekkor sok kihagyott lehetőség jellemezte játékunkat. A félidőben a Sopron vezetett nyolc ponttal (44-36).
Fordulás után előbb tíz pont fölé nőtt a hazai vezetés, majd újra megközelítettük őket, de a negyed végén kilenc ponttal továbbra is a vendéglátók vezettek.
A záró etapban előbb már-már elúszni látszott a hajó, már 14 is volt közte, majd amikor a huszáros hajrá eredményeképpen feljöttünk mínusz négyre, újra felcsillant a remény – sajnos mindhiába, a végjátékban nem nekünk állt a zászló.
Csapatunkban a legtöbb pontot Kollár Balázs szerezte (22), de a legjobb összteljesítményt ezúttal Bihari Máté nyújtotta, aki 19 pontja mellett remekül is védekezett és nem kevesebb, mint 11 faultot harcolt ki!
Nagyon nehezítette a dolgunkat, hogy a már a második félidő legelején Baross Kristóf és Lázár Krisztián is 4-4 faulttal állt, és utána már mindketten csak néhány percet tölthettek a pályán – kipontozódtak.
Ami örömteli, hogy egy maximum közepes teljesítménnyel is partiban voltunk Sopronban. Pozitívum, hogy egy pillanatra sem adták föl a törökbálinti csapat játékosai a küzdelmet, az utolsó másodpercig harcoltak.
Sajnálatos ugyanakkor, hogy egy megnyerhető mérkőzésen elszalasztottuk a lehetőséget, pedig a bajnokság végelszámolásánál sokat jelenthet egy-egy ilyen mérkőzés kimenetele.
Lehetne megkérdőjeleznünk néhány játékvezetői döntést fontos pillanatokban, de sokkal hasznosabb, ha a saját magunk által elkövetett hibákat igyekszünk a jövőben kijavítani, és folytatni a munkát. Jó úton járunk, de hosszú még az út!
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Első vereségünk, reméljük az utolsó is! Nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott sok játékosunk, melyet ilyen csapat ellen nem tehetünk meg! Rengeteg könnyű kosarat, büntetőt hibáztunk, míg a védekezésben csak a meccs második félidejében találtuk meg a ritmusunkat, de addigra már sokan sok faulttal rendelkeztek! Tanulnunk kell az ilyen meccsekből, mert ezeket is meg kell nyernünk!"
Hétközi mérkőzésen, kedden, a Hepp (Magyar) Kupában lépett pályára csapatunk a TF-Hegyvidék ellen, és továbbjutott a következő fordulóba.
ELITE Basket Törökbálint – TF-Hegyvidék 77-69 (26-13, 13-12, 16-19, 22-25)
Molnár Tamás edző ezúttal nem számíthatott Spiriev Olivér és Szenteleki Laci játékára, akik betegséggel küzdenek.
A mérkőzés során végig nálunk volt az előny, játékosaink ügyeltek arra, hogy szinte végig tíz pont fölött tartsák a különbséget.
Ezúttal Lázár Krisztián volt a legjobb ponttermelő, de szórta a kosarakat Bihari Máté (amíg ki nem küldték…) és Kollár Balázs is.
Külön dicséret illeti Laczka Istit, aki becsülettel tűrte, hogy az ellenfél néhány játékosa összetévesztette őt egy bokszzsákkal, és még arra is volt ereje, hogy tíz gólpasszt adjon társainak.
Krisztián és Baross Kristóf uralták a palánk alatti területet, mindketten 10-10 lepattanót szedtek le.
A kupameccs jó felkészülési mérkőzés volt a pénteki soproni bajnoki előtt, ráadásul még be is jutottunk a Hepp Kupában a legjobb 16 közé.
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Nem erre a mérkőzésre készültünk, mivel ennél komolyabb csapatok ellen kell a közeljövőben bizonyítanunk! A mérkőzésen végig vezettünk, voltak sajnos hullámvölgyeink, most betegségek, sérülések miatt keveset tudtunk cserélni, de a csapat hősiesen küzdött végig egy olyan védekezés ellen, amit nem keménynek, hanem agresszívnak neveznék! Gratulálok!"
A Győr egy győzelem és két vereség birtokában érkezett Törökbálintra, miután az első fordulóban meglepetésre legyőzték a Kanizsát, majd két viszonylag szoros mérkőzésen kaptak ki a Soprontól és a Bonyhádtól. Jó ajánlólevéllel érkeztek tehát a győriek, de nagy örömünkre a törökbálinti csapat a várakozásoknál simábban nyerte a mérkőzést.
ELITE Basket Törökbálint – Győrszol-SZSE Győr 104-67 (20-18, 37-9, 23-19, 24-21)
Az eddigi meccseik alapján várható volt, hogy a Győr jól kezdi a találkozót, így történt ez most is. A mérkőzés elején néhány ponttal a vendégek vezettek, de Molnár Tamás edző időkérése után felzárkózott a hazai csapat, sőt a negyed végére átvette a vezetést is (20-18).
A második negyedben ritkán látható sziporkázó teljesítményt nyújtottak a törökbálinti együttes játékosai! A játékrész első öt percében 18-2-es, a második öt percben 19-7-es rohanást mutatott be a hazai csapat, és ezzel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzés kimenetelét. A félidőben 30 pontos előnyt könyvelhettünk el (57-27).
A második félidőben néha már becsúsztak könnyelműsködések, de így is minden negyedet megnyert az ELITE Basket és a közönség megint egy nagyarányú hazai győzelemnek tapsolhatott.
Ezúttal is kiemelendő, hogy CSAPATKÉNT működött együttesünk, és ezt alátámasztják a számok is. Most is 12 játékosunk lépett pályára, és mind a tizenketten pontot is szereztek. Öten dobtak tíz pont fölött, tizenegyen szedtek lepattanót, és heten adtak gólpasszt.
A csapat eddig nagyszerűen hozta a „kötelezőt”, mostantól még precízebb játékra lesz szükség az újabb sikerekhez. Ha ezzel a hozzáállással folytatjuk, akkor optimistán várhatjuk az előttünk álló igen nehéz sorozatot is!
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Sokat készültünk erre a mérkőzésre, mivel ők már játszottak jó, és szoros mérkőzéseket! Örülök, hogy mindig van olyan játékos a csapatban, aki pluszt visz a csapat játékába, illetve, hogy a padunk van olyan erős, mint a pályán lévő játékosaink, sőt!!! Gratulálok!"
Azt tudtuk előre, hogy a mieink az esélyesek a Sárvár ellen (akik a beharangozónk megírása óta pénteken a Veszprém ellen elszenvedték harmadik vereségüket), de arra az elsöprő fölényre, ami jellemezte a vasárnapi találkozót, vélhetően nem számított senki.
Az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen papíron a Sárvár volt a pályaválasztó, így ők az elölálló csapat, és ők játszottak világos mezben.
Egyik később odaérő néző, amikor a második negyed vége felé belépett a terembe, és látta az eredményjelzőn, hogy a „Vendég” nagyon vezet, meg is ijedt: „Hú, ennyire kikapunk?” Aztán hamar rájött…
Flextronics KSZC Sárvár - ELITE Basket Törökbálint 55-141 (17-28, 13-37, 15-41, 10-35)
Bár a Sárvár szerezte az első pontokat, már az első percekben látszódott, hogy melyik a jobb csapat. Rögtön elhúzott együttesünk, de a vas megyeiek egyszer még felzárkóztak három pontra; öt perc után csak három pont volt az ELITE Basket előnye. Utána viszont beindult a henger…
Az első negyed végén már 11 pont volt a törökbálintiak előnye, a félidőben pedig már több mint kétszer annyi pont állt a ’dobott’, mint a ’kapott’ rovatban (65-30).
A második félidőben folytatódott a törökbálinti pontgyártás, és, hogy a nézők a nagy különbség ellenére mégse unatkozzanak, az ELITE játékosai egyre másra látványos akciókkal szórakoztatták a publikumot
Külön dicséret illeti a törökbálinti játékosokat azért, hogy megtisztelték úgy a közönséget, mint az ellenfelet azzal, hogy a nagy különbség ellenére végig hajtották a mérkőzést.
A végeredmény egy elképesztő KO lett, 86 pontos (!) különbséggel győzött a Törökbálint!
Molnár Tamás edző természetesen mind a 12 játszatható játékost pályára küldte (aki esetleg nem tudná: egy meccsen összesen 12 játékost lehet játszatni).
Az egész csapatot dicséret illeti a mutatott teljesítményért! Külön gratuláció illeti Spiriev Olivért, aki életében először „tripla duplát” ért el, azaz három statisztikai mutatóban is kétszámjegyű adat került a statisztikai lapra; 21 pontot, dobott, kiosztott 10 gólpasszt és leszedett 10 lepattanót (mindhárom adat a mezőnyben a legjobb).
Kollár Balu ezúttal is remekül dobott, most öt triplát szórt be, ráadásul a védekezésben is jeleskedett. Jól mutatja ezt többek között az öt szerzett labdája.
Ötször csente el az ellenféltől a labdát Szenteleki Laci is, és közben 20 ponttal terhelte meg a Sárvár gyűrűjét.
Nagy kedvvel és ellenállhatatlanul játszott Lázár Krisztián, Hegedűs Attila és Bihari Máté is. Utóbbi ráadásul a nap leglátványosabb kosarának is főszereplője volt; Olivér passzát a levegőben úszva tömte a gyűrűbe.
Örömteli, hogy Laczka Isti is megkezdte a pontgyártást, Czakó Tomi harcos volt, Nedelcu Gergő hasznosan tette a dolgát, Bíró Peti és Merza Doma szállították szokott tripláikat, és a héten térdfájással bajlódó Baross Kristóf közelről és középtávolról is eredményes volt.
Valóban mindenki hozzátett a gálához!
(A mérkőzése legszebb jeleneteiről a video hamarosan feltöltésre kerül.)
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Egy percre sem néztük le az ellenfelünket, végig hajtottunk, küzdöttünk, de sajnos nem vagyunk egy súlycsoport! Fontos győzelem volt, mellyel remélem hangolodunk a következőre! Gratulálok!"
A Pécs melletti Kozármisleny volt csapatunk ellenfele a második bajnoki mérkőzésünkön. A mieink voltak a mérkőzés esélyesei, és bár volt, amikor akadozott a gépezet, a sima győzelem nem forgott veszélyben.
ELITE Basket Törökbálint – Ceragem Kozármisleny 84-63 (21-15, 16-9, 23-23, 24-16)
Egyik csapat sem kezdett jól, sok hiba jellemezte az első perceket. A negyed felénél még 8-7-re a vendégek vezettek, de az első játékrész zárásakor már hat ponttal a törökbálinti csapatnál volt az előny.
A folytatásban fokozatosan elhúzott a hazai együttes, 15 perc után tíz pont volt az előny, a félidőben 37-24 volt az állás.
Ekkor úgy tűnt, hogy nagyon sima lesz a mérkőzés, de a fordulás után feljavultak a baranyaiak, no és a törökbálintiaknak sem ment ekkor jól a játék. Már négy pontra is felzárkózott a Kozármisleny, de elsősorban a remekül dobó Kollár Balázs és a roppant elszántan játszó Bihari Máté révén újra elhúzott az ELITE Basket. (60-47).
A záró játékrészben tovább növekedett az előny, és végül 21 pont különbséggel nyertek a mieink. Molnár Tamás edző folyamatos cserékkel mindenkinek igyekezett játéklehetőséget biztosítani, ami még kamatozhat majd az erősebb ellenfelek elleni mérkőzéseken.
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Újabb fontos győzelmet aratott csapatunk! Ismételten harcos, lelkes játékkal győztünk!"
Lelkes, hatékony és sokszor látványos játékkal nyerte meg a szezon első bajnoki mérkőzését csapatunk. Az Újbuda TC (MAFC) egy darabig jól tartotta magát, de aztán meg kellett hajolniuk a nagyobb tudás előtt Törökbálinton, a Bálint Márton Iskola sportcsarnokában.
ELITE Basket Törökbálint – Újbuda TC 103-74 (27-20, 20-14, 34-21, 22-19)
Remekül kezdtük a találkozót, 8-2-re majd 16-7-re vezettünk az első percek után. Egy kisebb megtorpanás következett, és felzárkózott az ellenfél, de a negyed végén ismét a törökbálinti csapat irányította a játékot (27-20). A második negyedben ismét felzárkózott az Újbuda, néhány perc után kiegyenlítettek a vendégek. Mint később kiderült: ez volt a meccsen az utolsó fellángolásuk. A félidőben már megnyugtató, 47-34-et mutatott az eredményjelző. A harmadik negyedben végképp eldőlt a mérkőzés. Szép megoldások után egyre másra érte el csapatunk a kosarakat, és megtörte az ellenfél ellenállását. A záró játékrész előtt már 81-55-re vezettünk. Az utolsó tíz percben kicsit lankadt a figyelem, de még így is nyertük a negyedet, és fölényesen a mérkőzést is – a szépszámú és lelkes szurkolók legnagyobb örömére.
Csapatunk kitűnően mutatkozott be. Öt játékosunk dobott tíz pont fölött. Szenteleki Laci 17 ponttal debütált Törökbálinton, és ugyanennyit szórt Baross Kristóf is. Kollár Balu 16 ponttal (közte négy tripla) tért vissza az ELITE Basketbe. Spiriev Olivér remekül irányította a csapatot, 13 pontja mellett kiosztott 6 gólpasszt és ráadásul ő szedte az egész mezőnyben a legtöbb lepattanót. Bár Bihari Máténak és Lázár Krisztiánnakis fault gondjai voltak, mégis mindketten jócskán hozzátettek a győzelemhez. Biggi például 15 perc alatt 14 pontot szórt. Hegedűs Attila valamiért nem tetszett a játékvezetőknek: két nehezen érthető sportszerűtlen faultot fújtak rá, így idő előtt be kellett fejeznie a meccset. Mindazonáltal Hege 3 látványos blokkal és hasznos játékkal jelentkezett be. A többiek is hozzátettek a győzelemhez, köztük Merza Domonkos, aki először lépett pályára felnőtt bajnoki mérkőzésen. Jól használta ki a lehetőséget, néhány perc alatt öt pontig jutott. Jól sikerült tehát a kezdés, de persze tudjuk, hogy sokkal erősebb ellenfelek is várnak még ránk a bajnokság során. Úgyhogy folytatjuk a munkát.
Molnár Tamás - Vezetőedző: ,,Elkezdődött a szezon! Nagyon lelkesen, harcosan, győzni akart! A csereped a pályán lévő játékosok végig együtt élve, végig egymást segítve, támogatva játszott, és győzött! Gratulálok!"
ELITE Basket - Kandó 119-52
Hangolódunk a hétvégén kezdődő bajnokságra! Gratulálok a győzelemhez!
|